Alkonyat és távolság

A szerelmi líra véresen komoly dolog. A Legnemesebb Érzés Énekeseit nem szabad kigúnyolni.
(Az Ó, Edward című paródia az Amúgy 2015 őszi számában jelent meg: http://amugy.hu/index2.php/o-

Ó, Edward

Merengo_cica11 tollából
csillagfénynél vagy okostelefon derengésénél olvasandó

Szerzői megjegyzés: a vers néhol átment egy kicsit szabad versbe, de remélem, hogy ez senkit sem zavar, mert az érzéseim nagyon mélyek és jobban átjönnek így!!!
Átnézettem a wordal helyesírásilag, remélem nincs márbenne hiba.

Edward, látom ahogy fénylő bőröd
felém ragyog a Vak Űrön keresztül
És látom az ajkaid, amint fel tárják fogajid
azokat a csillogó hószín vámpír-fogokakat
azokat a ragyogó, sohanemszuvas vámparfogakat
az orális fixációkat stimuláló vámpír fogokot.

És én csak bámullak tátott szájjal
mert csodállak és mert nemtudom becsukni a számat.

Távol vagy

Olyan boldog vagyok, mikor távol vagy tőlem.
Engem mindig mennyei vad öröm jár át, amikor nem nézel rám.

Volt idő, kedves, mikor csillagokról és friss tavaszi harmatról beszéltél nekem...
Illetve fenét, dehogy volt.
Volt idő, kedves, mikor eléggé gusztustalan és kényszeres módon ragaszkodtál hozzám.
Mi tagadás, én is ragaszkodtam hozzád.

Volt idő, kedves, mikor rózsaszínű ajkaid a a lét titkairól meséltek nekem.
Ez legalább igaz.
Ó, kedves, volt idő, mikor hússzínű, száraz ajkaid szavát mindig hallottam,
de most, kedves, holt vágóhídi hússzínű ajkaid más fülébe lihegik szemenszedett hazugságaikat.

Volt idő, kedves, mikor minden áldott nap hallgathattam gusztustalan negédes selypegésedet.
Édes bogaram, egyvalamit muszáj tisztáznunk: a kislányos affektálást én nem a szeretet jeleként értelmezem.
A kislányos affektálás sokkal inkább egy éles fejsze képét idézi fel bennem, az éles fejsze pedig a te koponyádból meredezik kifelé, szétfrecsegett agyvelőd pedig manapság divatos absztrakt festményként terül a falra.

Igazság szerint te is boldog lehetsz, hogy távol vagy tőlem.